Tartalomjegyzék

1. Bevezetés

2. A házasságra való felkészülés és a jegyesség

3. A házasságkötés

4. A szexualitás és a gyermekáldás

5. A családi oltár

6. Az elválás

7. Az újraházasodás

Felhasznált irodalom

Zarándokének. Salamoné. Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.

Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.

Zarándokének. Boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár. Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod. Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlőtő; gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték.

Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat. Áldjon meg téged a Sionról az Úr, hogy láthasd Jeruzsálem jólétét egész életeden át, és megláthasd unokáidat is! Békesség legyen Izráelben! (127. és 128. zsoltár)

Ne adjad a fenevadnak a te gerlicédnek lelkét; szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképen! Tekints a szövetségre; mert telve vannak e földnek rejtekhelyei zsaroló tanyákkal. (Zsolt 74:19-20)

1. Bevezetés

Ez a két zsoltár egy összetartozó képet ad a családról, négy szakaszban:  1) - bemutatja a házaspárt az első gyermek születéséig (127:1-2); 2) - bemutatja a család kiterjedését a gyermekek születésével (127:3-5); 3) - bemutatja a nevelés, szeretés és fegyelmezés időszakát, a gyermekek kirepüléséig (128:1-3); majd 4) - láthatjuk az öregedő házaspárt életük vége fele (128:4-6).

Tanulmányunkban a házasság intézményét vesszük nagyító alá. Mit tanít erről a Biblia? A téma nagysága miatt a fiú-leány barátságot, a jegyességet, a házasságkötés módját, a gyermekvállalást és nevelést, a házaséletet, az elválást és újraházasodást csak nagyvonalakban tudjuk érinteni.

Miért kell beszélnünk a házasságról? Miért kell arról beszéljünk, amit a Biblia tanít a házasságról? Azért, mert a Sátán teljes erővel támadást indított a házasság ellen, kiforgatva a családi élet alapjait! A gyakori válások és újraházasodások korát éljük, ahol a homoszexualitás, az abortusz, a szabad szerelem elve érvényesül egyre jobban, és a Biblia tanítását szándékosan és vadul elutasítják. Lássunk egy néhány adatot.

Az európai társadalomban az első házasságok 40%-a felbomlik. Az elváltak közel 80%-a újraházasodik, és a második házasságnak közel 50%-a újra felbomlik! Így, a gyermekek nagy része csonka családban nő fel. A romániai Országos Statisztikai Intézet tanulmányából derült ki, hogy az utóbbi években világra jött újszülöttek 30%-ának szülei nincsenek összeházasodva, és nem is terveznek frigyre lépni. Ezek fele tizenéves anyától van! 1990-től a tizenéves anyák száma megkétszereződött.¹  Még ha a szülők együtt is vannak, általában mindketten dolgoznak, így a gyermek üres házba jön haza az iskolából. Ezek az ún. kulcs-nyakláncos gyermekek. Ilyen körülmények között nem kell csodálkozzunk, ha a felnövő nemzedék az alkohol, a kábítószer és az idegbetegségek rabjai lesznek...

2. A házasságra való felkészülés és a jegyesség

A házasságról és a házasságra való felkészülésről rendszeresen prédikálni kell. Manapság, sajnos, a házasságra való felkészülésre kevesebb időt szánnak, mint egy hajtási jogosítvány megszerzésére. Ha valaki méhészkedni akar, kis könyvtárra való anyagot gyűjt össze, hogy azokat tanulmányozza... Azonban ha házasságra készül, gyakran egyetlen könyvet sem olvas el előtte, hogy arra megfelelően felkészülhessen!²

Hogyan kezdődik a házasság? A barátsággal. A hívők általános baráti kapcsolatban élnek együtt, szeretetben és tisztaságban. Ennek az általános baráti kapcsolatnak a fiatalok között is helye van, vigyázva az erkölcsi tisztaságra, tettben, öltözetben, beszédben és főképp a kapcsolatok terén. Egy ilyen általános baráti kapcsolat átváltása egy fiú-leány barátsággá imádságos lelkülettel kell történjen, Isten akaratát keresve és megismerve, a házasságra való tekintettel. A hívő fiatalok ilyen barátságát a szülők és a gyülekezet figyelemmel kíséri, és megszabja annak kereteit. Ez nem jelent testi (nemi) kapcsolatot, hanem a másik jellemének, környezetének, lelkiéletének és céljainak megismerését, barátságuk tartósságának próbáját.

Az együtt töltött időnek nem a mennyisége, hanem a minősége az, ami fontos. A helyet és a találkozás idejét úgy kell megválasztani, hogy elkerüljék a kísértéseket, és ne kompromittálják hívő bizonyságtételüket. Nem túl hosszú idő eltelte után, elemezve, hogy barátságuk mennyire segítette őket lelkileg és kapcsolatilag, a szülők és a gyülekezet segítségével bölcs és végleges döntést hozhatnak, az Úr vezetése alatt. Ez lehet akár jegyesség, akár visszatérés az előbbi, általános baráti kapcsolatra (Jn 15:14. 1Pt 2:17. 2Kor 13:11. 1Tim 5:2. 1Thessz 4:6. 2Kor 6:14. 1Kor :39. 5Móz 22:8.) A jegyesség előtti tényleges fiú-leány barátság lehetőleg ne legyen hosszabb, mint maga a jegyesség!

A jegyességi idő a Bibliára alapozott gyakorlat (5Móz 20:7. 2Sám 3:14. Mt 1:18), ezért kérni kell a házasságra lépő fiataloktól. Az eljegyzés attól kezdődik, amikor a házasságra megérett fiú és lány, nyilvánosan és hivatalosan kijelentik a szülők és a gyülekezet képviselői előtt azon szándékukat, hogy együtt családot fognak alapítani. A jegyesség a házasságkötéssel ér véget. A fiatalok ilyen irányú döntése az Isten akaratának felismeréséből, közös meggyőződésből történik (Hós 2:19-20). A jegyesség felbontása csak kivételként történhet, egyik fél hűtlensége vagy elhalálozása esetén (5Móz 22:23-25), másképp gyülekezeti fenyítéket von maga után, éppúgy, mint az elválás. A jegyességet a házasság komolyságával kell tekinteni (2Sám 3:14. Mt 1:18-20). Ez nem engedélyez semmilyen szexuális kapcsolatot a jegyesek között (Mt 1:24-25). A jegyességi időt a jegyesek, a szülők és a gyülekezet a házasságkötésre és az új pár házaséletére való felkészülésre kell felhasználni.

A jegyesség olyan hosszú kell legyen, amennyi elég a házasságkötés előkészítésére. Erre általában elégséges egy-két-három hónap. Rendkívüli esetekben megtörténik – például a tanulmányi évek miatt – hogy a jegyesség hosszabb ennél, de csak akkor, ha a jegyes pár ritkán találkozhat. Nem elfogadható egy hosszú jegyesség ha a vőlegény és a menyasszony gyakran találkozhatnak, mivel kísértéseknek vannak kitéve és magatartásukkal rossz példát adhatnak a fiataloknak.

3. A házasságkötés

A házasságot Isten alapította, mint monogám és heteroszexuális kapcsolatot. A házasság egy önkéntes elhatározás, melyben egy férfi és egy nő együttesen döntenek, hogy egy életen keresztül együtt fognak élni.³ A férfiúnak csak egy felesége lehet, míg a nőnek is csak egy férje. A társ Isten ajándékaként való elfogadása, a szülőktől való elszakadás és az egymáshoz való ragaszkodás alapvetően fontos a házasság Isten szerinti megéléséhez. A férj és a feleség szerepe fontos, egyenlő és különböző, amit Isten igéje jól meghatározott. Mivel különbözőek vagyunk, ezt az ördög kihasználhatja, mert ő az Isten szerinti házasságnak is ellensége. Szükséges, hogy az Ige tanítása legyen a mérce a krízisek megelőzésében és megoldásában. (1Móz 2: 18-22. 1Kor 11:3-12. Kol 3:18-19. Ef 5:21-32. 1Pt 3:1-9.) Az Ige arra enged következtetni, hogy a hívők is átélhetnek kríziseket a házaséletben. A krízisek idején mutatkozik meg valódi jellemünk és kapcsolatunk az Úrral. (1Móz 30:2. 16:5. 2Móz 4:25-26. Gal 6:1). Ezek megoldása bűnbánattal, bocsánatkéréssel, az ige alkalmazásával, a szentek segítségével történhet. Támogatjuk a segítség igénylését ilyen esetekben. Keresztyén bizonyságtételünk kompromittálása esetén fenyítéket alkalmazunk, amely a szóbeli dorgálástól a házaspár gyülekezetből való kizárásáig terjedhet (Mt 18:17, 1Kor 5:13, 2Kor 2:11).

Isten tiszteletben tartja az ember döntését a családalapításra, és ezt azt az Ő ideiglenes és földi áldása kíséri. De az Ő választottjainak egyedi és örök áldásokat is ígér! A házasság akkor kezdődik, amikor Isten előtt egy férfi és egy nő szövetséget köt. Ennek a szövetségnek célja, hogy együtt tükrözzék Isten képmását és hasonlatosságát (1Móz 2:18-22), 1:26), hogy egymást kölcsönösen segítsék (1Móz 2:18-22), hogy beteljesülést nyerjenek a szexuális élet területén, a házasság kereteink belül (1Kor 7:2-5).

A férjnek és a feleségnek különböző szerepük, rendeltetésük van, az Istentől kapott ajándékaik és szükségeik szerint. A férj a család feje, hogy Krisztus vezetése alatt, szeretetben vezesse feleségét és gyermekeit isteni tervének megvalósulásában (Ef 5:23-33. 1Kor 11:3). A feleség, követve a szent asszonyok példáját és ellenállva a kortárs szellemiségnek, alárendeltségben segítenie kell férjét Isten tervének megvalósulásában (Ef 5:22. 24. Kol 3:18. 1Pt 3:1). Ezek a szerepek nem időszakosak, sem nem választhatók, és nem egymással vetekedő- hanem egymást kiegészítő szerepek a házasságban.

A házasságkötés kötelező: vadházasságban élők nem lehetnek a gyülekezet tagjai. Látva az első emberpárt, akik Isten áldásában részesültek, a vallásos házasságkötést is kötelezőnek tartjuk, mert ez nemcsak egy szertartás, hanem egy olyan szövetségkötés, amely Isten színe előtt történik. A házasságkötés egy gyülekezeti istentiszteleten történik, amikor a két különböző nemű, hívő, érett személy, erkölcsi és testi-lelki tisztaságban, az Úrtól vezérelve, polgári kötelezettségüknek (= polgári házasságkötés) előzőleg már eleget téve, nyilvánosan és ünnepélyesen, a látható és láthatatlan tanúk előtt, önként, szeretetből egy életre szóló hűséget fogadnak egymásnak. Ennek a szövetségkötésnek maga Isten a tanúja, aki megáldja azt, és megköveteli annak megtartását. A gyülekezet szintén tanúja a szövetségkötésnek, és imádkozik annak áldásáért, hogy az új házaspár megtarthassa adott szavát.

A vallásos házasságkötés alkalmával a lelkipásztor mindegyiket külön kérdezi meg, egyrészt arról, hogy meg van-e győződve arról, hogy a mellette álló személyt Isten rendelte számára, hogy házastársa legyen, másrészt arról, hogy ígéri-e, hogy hozzá hű marad, vele megelégszik és vele szentül és, szeretve őt minden körülmények között, mindhalálig. A házasságkötésen a lelkipásztor kérdez és az ifjú pár külön-külön válaszol a kérdésekre. 

A menyegzőn használt ruházat nemcsak a két fiatal tetszésére és a vendégek tiszteletére kell legyen, hanem mindenekelőtt Isten tetszésére és tiszteletére (Kol 3:23). 2:18-22), 1:26), hogy egymást kölcsönösen segítsék (1Móz 2:18-22), hogy beteljesülést nyerjenek a szexuális élet területén, a házasság kereteink belül (1Kor 7:2-5).

A férjnek és a feleségnek különböző szerepük, rendeltetésük van, az Istentől kapott ajándékaik és szükségeik szerint. A férj a család feje, hogy Krisztus vezetése alatt, szeretetben vezesse feleségét és gyermekeit isteni tervének megvalósulásában (Ef 5:23-33. 1Kor 11:3). A feleség, követve a szent asszonyok példáját és ellenállva a kortárs szellemiségnek, alárendeltségben segítenie kell férjét Isten tervének megvalósulásában (Ef 5:22. 24. Kol 3:18. 1Pt 3:1). Ezek a szerepek nem időszakosak, sem nem választhatók, és nem egymással vetekedő- hanem egymást kiegészítő szerepek a házasságban.

A házasságkötés kötelező: vadházasságban élők nem lehetnek a gyülekezet tagjai. Látva az első emberpárt, akik Isten áldásában részesültek, a vallásos házasságkötést is kötelezőnek tartjuk, mert ez nemcsak egy szertartás, hanem egy olyan szövetségkötés, amely Isten színe előtt történik. A házasságkötés egy gyülekezeti istentiszteleten történik, amikor a két különböző nemű, hívő, érett személy, erkölcsi és testi-lelki tisztaságban, az Úrtól vezérelve, polgári kötelezettségüknek (= polgári házasságkötés) előzőleg már eleget téve, nyilvánosan és ünnepélyesen, a látható és láthatatlan tanúk előtt, önként, szeretetből egy életre szóló hűséget fogadnak egymásnak. Ennek a szövetségkötésnek maga Isten a tanúja, aki megáldja azt, és megköveteli annak megtartását. A gyülekezet szintén tanúja a szövetségkötésnek, és imádkozik annak áldásáért, hogy az új házaspár megtarthassa adott szavát.

A vallásos házasságkötés alkalmával a lelkipásztor mindegyiket külön kérdezi meg, egyrészt arról, hogy meg van-e győződve arról, hogy a mellette álló személyt Isten rendelte számára, hogy házastársa legyen, másrészt arról, hogy ígéri-e, hogy hozzá hű marad, vele megelégszik és vele szentül és, szeretve őt minden körülmények között, mindhalálig. A házasságkötésen a lelkipásztor kérdez és az ifjú pár külön-külön válaszol a kérdésekre. 

A menyegzőn használt ruházat nemcsak a két fiatal tetszésére és a vendégek tiszteletére kell legyen, hanem mindenekelőtt Isten tetszésére és tiszteletére (Kol 3:23).

4. A szexualitás és a gyermekáldás

A szexualitás a házaséletben egyrészt kiváltság, másrészt kötelesség, amely a házasság teljes idejére adatott. A szexualitás a legközelebbi intimitást eredményezi, amelyben a házaspár egészen közel kerül egymáshoz. Isten tervében az van, hogy a feleség a férj társa legyen (és a férj a feleség társa) mindenben, és a kettő egy legyen testileg és lelkileg. Amikor rendellenességek állnak elő a kapcsolatokban, ezek testi-lelki betegségekhez vezethetnek, depressziót vagy homoszexualitást eredményezve. Ezek még mindig csak tünetei az igazi bajnak, amelyeknek okai sokkal mélyebben gyökereznek, legtöbbször abban, hogy nem jó az embernek egyedül lenni.

Felismerve a bajt, nem kell csak a tünetet kell kezelni. Orvosi szempontból az ember talán nem más, mint kémiai anyagok bonyolult egyvelege, ezért például a depressziót is úgy tekintik, mint a kémiai egyensúly felbomlását, amit gyógyszerekkel helyre lehet állítani. Sokan úgy vélik, hogy az öröm hiánya is csak kémiai anyagok hiánya, ezért annak előidézését is kémiai anyagokkal próbálják megvalósítani: innen van a sok kábítószer és szexualitás-serkentő pasztilla. Mi azonban tudjuk, hogy a baj gyökere abban van, hogy individualista világunkban sem jó az embernek egyedül. Az ember nem tud társ nélkül, intimitás nélkül létezni. Isten a házasságot rendelte az egyedüllét ellen: Ádámnak megteremtette Évát (nem pedig Bélát!). Az ördög szándéka az, hogy felborítsa Isten megteremtett rendjét a házasságban. A bűn rontja meg a házasság isteni rendjét, testi és lelki elváltozásokat okoz, ami jóvátehetetlen, nagy károkkal jár. 

A házasság gyermekek nélkül is házasság. Ezért a szülői hivatást kiváltságnak kell tekinteni, ha az Úr ezt megadja. A házaspárnak rendkívüli szerepe van a gyermekek nevelésében. A házaspárnak Isten ajándékaként kell fogadnia a gyermekáldást. Az abortusz egy olyan bűn, amely semmilyen esetben sem fogadható el. Az Úrtól adott gyermekeket a világ szennyétől és gonoszságától őrizve, az Úr félelmében kell felnevelni (Ef 6:4), irányítva őket, hogy Jézus Krisztusban való hitre jussanak, aki egyedül személyes Megváltójuk lehet. Míg a gyermekektől a Biblia engedelmességet kér a szülők iránt (Ef 6:1. Kol 3:20), a szülőktől azt kéri, hogy neveljék őket testi, értelmi, lelki és kapcsolatbeli síkon, ha szükséges fenyítéket is alkalmazva, bölcsességgel és mértékkel, megmentésükre és nem károsításukra (Zsolt 127:3. Péld 22:6. Ef 6:4. Kol 3:21.). A felnőtt gyermek új családot alapít, és a bölcs szülő megérti, hogy ilyenkor gyermeke nem cserbenhagyja, hanem „elhagyja a férfiú apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez”. Ezt az új szövetséget a szülőknek is, a gyülekezetnek is támogatni kell.

Mivel a szexualitást Isten nemcsak a nemzésre nézve ajándékozta, felmerül a kérdés, hogy hány gyermeket vállaljon a hívő házaspár? Erre több helyes válasz adható, és mindegyiket egyaránt figyelembe kell venni: 1) – ahányat az Úr ad (mert a gyermeket fogadni kell akkor is, ha nem volt betervezve, de az Úr adta). Mindig ez az első és helyes válasz. Azonban egyéb szempontokat is hasznos figyelembe venni. 2) – ahány nem sok az édesanyának (mert ő kell kihordja, megszülje, és az egymásután születő gyermekekre rámehet az édesanya egészsége). Ha már két gyermeket kell pelenkázni, és a harmadik is alig beszél, megfontolandó, hogy milyen legyen a folytatás. A családtervezésnél is szükséges az Úrtól kapott bölcsesség! Végül: 3) – ahányat az Úrnak tudunk nevelni (mert a gyermekek bizonyára nem azért kell szülessenek, hogy elkárhozzanak, hanem hogy az Úréi legyenek). A gyermekeket nemcsak megszülni, hanem felnevelni és taníttatni is kell, addig, amíg ő is családot alapíthat.

Kérdés lehet tehát, hogy milyen családtervezési (= fogamzásgátló) módszert alkalmazhat egy hívő házaspár? Jóllehet, ami a hálószobában történik kizárólag csak a házaspárra tartozik, ebben a kérdésben mégis adhatunk valamilyen tanácsot. Nem fogadható el az, amivel a már megfogant petesejt halálát idézik elő (fogantatása után bármikor), sem pedig az, amivel teljes meddőséget idéznek elő, a nő vagy a férfi testében.⁴

Nem tartjuk bibliainak, ha a házaspár kényelemből, anyagi vagy testi megfontolásokból, karrier vagy hitetlenség miatt nem vállal gyermeket. Isten áldása az első emberpárra magába foglalta a szaporodást. Isten a gyermekvállalást tudja megáldani, nem pedig annak halogatását vagy megtagadását.

5. A családi oltár

Az ige olvasása, az imádkozás és a közös éneklés minden hívő család rendszeres gyakorlata kell legyen. Csakis így képes megharcolni a napi harcokat. Ebben a gyakorlatban a férj kell kezdeményezzen, vezetve a családot a családi istentiszteletben. Ezen hivatásának betöltésében a feleség segíti, és szükség esetén helyettesíti. Bátorítunk minden családot, hogy rendszeresen tartson családi áhítatot, ahol nem szertartásként, hanem valódi közösségként élik meg a hívő életet.

A családok segítésére a gyülekezet is hivatott annak szolgái és tagjai által. Úgy a megelőzésben, mint a megjobbításban a gyülekezetnek fontos szerepe van. Ha ez a segítség nincs fogadva, a gyülekezet fenyítéket alkalmazhat, annak mértéke szerint, amennyire beszennyeződött a gyülekezet jó bizonysága a világ felé. Ez a fenyítés kezdődhet személyes dorgálással, és végződhet a gyülekezetből való kizárással. A fegyelmezést nem gyakoroljuk elhamarkodva, mert időt kell szánni a lelkigondozásra és imádkozásra, amikor a tekintéllyel rendelkező lelki vezetők, az ige alapelveit alkalmazzák (Mt 18:17. 1Kor 5:13. 2Kor 2:11).

6. Az elválás

Az elválás egyre gyakoribb esemény, hívő körökben is, és ennek gyülekezeti megközelítése nem könnyű. Nagyobb kérdésről van szó, minthogy lehet-e újraházasodóknak istentiszteletet tartani a gyülekezetben, és megáldani őket? Egy ilyen kérdésre mi egyértelműen negatív választ adunk. Más országokban azonban a gyakorlat mindinkább különbözik, de ők sincsenek megelégedve gyakorlatukkal…

Romániában 1993-ig a család-törvény alapján kivételnek tekintették az elválást, és csak bizonyos feltételek esetén mondhatták ki. Az elválás nem volt lehetséges például, a felek közös megegyezése alapján. Az új törvénykezés azonban már ezt is megengedi. Még ebben az esetben is, egy év kell elteljen az elválás életbe lépéséhez, és ha a házasságból gyermekek is születtek, akkor közös megegyezés alapján elválni most sem lehet. A jelenlegi törvénykezés büntetésként is alkalmazza az elválást, az egyik fél házasságtörése esetén.

Baptista hitvallásunk miután az elválás tiltását ezekkel a szavakkal rögzíti: „ a házasságot nem kell válással felbontani. A válás meg van tiltva a hivők részére.” – megemlíti az elválás két lehetséges esetét is: 1) mint büntetést a házasságtörő fél ellen „bebizonyosodott paráznaság esetében”, 2) a család rosszakaratú elhagyása esetén. A következő igék vannak felsorolva:

„Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, hanemha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és a ki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. (Mt 19:9)

„Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el. Nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dologban. De békességre hívott minket az Isten.” (1Kor 7:15)

 „Mert gyűlölöm az elbocsátást.” (Mal 2:16)

„Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza.” (Mt 19:6)

VIII. Henrik óta (1533) beszélünk elválásról a keresztyénségben, mivel ő volt az első, aki elvált Aragóniai Katalintól. Az ószövetségi időkben pedig nagyon gyakori volt. Az elválás tehát nem új keletű dolog. Ennek oka egyrészt az, hogy nehéz halálig megtartani hűségesen egy ennyire intim kapcsolatot, másrészt, mutatja, hogy az embereknek stabilitásra, hűségre és szeretetre van szükségük. Angliában 1857-ig az Elválás és Házassági Okok Törvényszéke vallásos alapon ítélt az elválások ügyében.⁵ 1857-től ezeket a törvényszékeket megszüntették, és az új törvénykezés egyre jobban lehetőséget biztosított a válásoknak. 1971-ben lehetővé tették a házasság felbontását abban az esetben is, ha a házastársi kapcsolat „javíthatatlanul megromlott”. Ennek következményeként a válások száma meglepően megnőtt, az utóbbi száz évben.

A válások nagy része a házasság első 9 évében történik, vagyis, az első 10 év döntő fontosságú a házasság megalapozása szempontjából. Még akkor is, ha a válás a házasságkötés után 20 évvel következett be, megállapítható, hogy a problémák, amelyek a váláshoz vezettek, már azelőtt 15 évvel is fennálltak.⁶ A válással az újraházasodásra nyitnak lehetőséget, vélekednek sokan. De a második házasság esetén a válások száma még nagyobb! Máskor a „tűrhetetlenné vált helyzet” esetén látják az elválást megoldásnak.⁷ Hogy ez mit jelent, nem tudjuk biztosan. Valószínű azt, hogy a felek tűrnek egymásnak, ameddig tudnak (általában amíg a gyermekek kirepülnek), ha pedig a helyzet már nem tűrhető tovább, akkor elválnak.

A kutatók azonban figyelmeztetnek, hogy a válásnak sokkal nagyobb következményei vannak, mint amennyi a felszínen látható: „olyan, mint egy robbantás, amely tönkreteszi az önbizalmat, a bizonytalanság érzését kelti, és a személyes kapcsolatépítést megnehezíti. Az elválás a pszichológusok szerint (is) szétszakítása annak, ami összetartozik, kettévágása annak, aminek egybe kellene maradnia.”⁸ A válás mély sebeket hagy minkét félben, de főleg a gyermekek életében. Némelyek kutatók azt is kijelentik, hogy a szülők elválása annyira befolyásolja a gyermekek jövőjét, hogy kihat az ő későbbi házasságukra is, mint stressz-gerjesztő tényező.

A válásra vonatkozóan négyfajta vélemény van, amelyeket az Újszövetség alapján válaszolhatunk meg:

1. Vannak, akik úgy értik a bibliai utasításokat a házasságra és elválásra, hogy a házasság egy életre szól, és semmilyen bibliai magyarázat nem létezik az elválásra. Vagyis, az elvált személy esetleges újraházasodása őt teljes életére házasságtörővé teszi.⁹

2. A második vélemény az, hogy létezik bibliai és jogos ok az elválásra, és ha a válás emiatt következett be, akkor az újraházasodás megengedett (Mt 9:19. 1Kor 7:15). Ez a baptista hitvallásunk véleménye. Ez feltételezi, hogy válás esetén is létezhet egy ún. „ártatlan fél”, akinek megengedett az újraházasodás. Az ártatlanság egy válás esetén nagyon kérdéses. A biblia a megbocsátást és az engedelmességet tanítja, és sehol nem bíztat az elválásra. Abban az esetben, ha a válás paráznaság vagy rosszindulatú családelhagyás esetén következett be, a magára maradt hívő féltől azt kéri a Biblia, hogy maradjon házasság nélkül (1Kor 7:11), mert egy esetleges kibékülés előtt a lehetőséget nem szabad elzárni. Az újraházasodás gyülekezeti fenyítéket von maga után.

3. A harmadik vélemény szerint a házasságban felmerülhetnek olyan problémák, amelyek elváláshoz vezethetnek: ilyen például az egyik fél vagy gyermek testi van értelmi betegsége. Ez a vélemény nem az igére, hanem inkább esettanulmányokra épül. Mi megmaradunk a Biblia tanítása mellett, ahol ilyen kivételek nincsenek említve. Egyébként a házastársi fogadalom/ígéret kiterjed ilyen esetekre is, és az elválás ennek a fogadalomnak a megszegését jelentené („jóban-rosszban, egészségben-betegségben”, stb.)

4. A negyedik vélemény a római katolikus egyház véleménye, amely azt állítja, hogy csak az egyház érvényteleníthet egy megkötött házasságot, és engedélyezhet újraházasodást; és csakis akkor, ha megállapítható, hogy az első házasság nem lépett érvénybe. Ez az Egyház és papi rend hatalmának túlhangsúlyozása, amely figyelmen kívül hagyja, hogy a házasság egy társadalmi intézmény is, amelyet a társadalom törvényei is szabályoznak. A mi hitvallásunk szerint „a házasság állampolgári rendelkezés is”, ezért „azt előzőleg törvényesen kell megkötni az állam törvényei szerint és azt követi a gyülekezet megáldása” (Hitvallomás, 1951).

A Biblia a házasságot kezdettől fogva egy életre szólónak tekinti. Azonban a bűn miatt megtörténhet, hogy ennek az ideális mércének az ember nem tud megfelelni.¹⁰ Ezért, már az Ószövetség alapelveket fogalmazott meg az elválásra nézve:

Ha valaki asszonyt vesz magához, és feleségévé teszi azt, és ha azután nem találja azt kedvére valónak, mivelhogy valami illetlenséget (ÚF: „ellenszenveset”) talál benne, és ír néki váló levelet, és kezébe adja azt annak, és elküldi őt házától; És kimegy az ő házából, és elmegy és más férfiúé lesz; És a második férfiú is meggyűlöli őt, és ír néki váló levelet, és kezébe adja azt, és elküldi őt házától; vagy ha meghal az a második férfi, a ki elvette azt magának feleségül: Az első férje, a ki elküldte őt, nem veheti őt másodszor is magához, hogy feleségévé legyen, minekutána megfertéztetett; mert utálatosság ez az Úr előtt; te pedig ne tedd bűnössé a földet, a melyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül. (5 Móz 24:1-4)

Ez engedékenyebb igeszakasznak tűnhet, de az Úr Jézus figyelmeztetett arra, hogy az elválás egy későbbi engedmény volt, és az igében sehol nincs parancsolva, vagy bátorítva. Az Úr Jézus ezt mondta:

Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. (Mt 19:8)

Az elválást azzal engedik vagy bátorítják némelyek, (a Bibliát használva), hogy nemcsak azt kell nézni, amit a próféták, az apostolok és az Úr Jézus mondtak a házasságról és elválásról, hanem azt is, hogy miért mondták azt, mivel véleményüket nagyban befolyásolták az akkori hagyományok és kortárs gyakorlatok.¹¹ Éppen így, gondolják, a házasság kérdésében a mai kortárs gyakorlatot is figyelembe lehet venni. Egy ilyen vélemény tarthatatlan és nem állja meg a helyét a Biblia mérlegén, hanem csak a posztmodern engedékenységnek terméke.

Minden elvált házaspár egy rossz bizonyság a kívülvalók felé: azt sugallja, hogy kételkedni lehet Istennek hatalmában. Bármi lenne is az ok az elválásra – érzékiség, önzés vagy szeretetlenség –, mindezekből Krisztus meg tud szabadítani, és ez az igazi megoldás! ez az, amit az elválás helyett mindig támogatni, munkálni kell! Csak így lehetünk tanúbizonyságok a kívülvalók felé.¹² Ami pedig a házaséletben való példaadást illeti, a lelkimunkások számára ez abszolút kötelező!

Következésképpen tehát, a házaspárok elválását elítéljük. „A házasságot nem kell válással felbontani. A válás meg van tiltva a hivők részére.” „Az elválást - házasságtörés esetét kivéve - Isten Igéje alapján megengedhetetlennek tartjuk. A házasságtörők nem mehetnek be Isten országába.”¹³ „Az elválás után magára maradt fél ne kössön újabb házasságot. Az özvegyen maradt fél újabb házasságot köthet az Úrban, a Szentírás tanítása szerint. Azok a személyek, akik a Szentírás tanítása ellenére kötnek házasságot, elválnak vagy újraházasodnak, gyülekezeti fenyítékben részesülnek.”¹⁴

A Biblia világos tanítása az, hogy Isten terve a házaséletre nem tartalmazza az elválást. Isten gyűlöli az elválást (Mal 2:16), és azt kéri a házasságban élőktől, helyzettől függetlenül, hogy bocsássanak meg, térjenek meg, és egyetértésben éljenek együtt. Amikor a Biblia elválásról beszél, ezt kivételesen, a keményszívű bűnösök miatt teszi, amely így is súlyos és sokirányú bajjal jár. Ha a hívő fél magára van hagyva, akkor egyedül kell maradjon, vagy a család helyreállításán kell munkálkodjék. A gyülekezet nem kell elfogadja társadalmunk családromboló és széteső irányvonalát, hanem munkálkodnia kell a családok egészséges működésén, tanácsolva, lelkigondozva és gyógyítva a szenvedő kapcsolatokat.

7. Az újraházasodás

Az újraházasodás egy újabb eltérés Isten tervétől, az elválás után. Az elválás bűnének egy újabb bűnnel való tetőzése.

Az elválásra és újraházasodásra vonatkozó ószövetségi igék értelmezése nem könnyű, mivel a mózesi törvényen kívül említve van a babiloni fogságból való hazatérés után (Ezsd 10:1-17), és a prófétáknál is. Hóseás prófétai házassága szemlélteti az elválás tragédiáját (Hós 1:2-11; 3:1-4). Malakiás ítéletei között okként említi az elválást és újraházasodást is (Mal 2:14-16). Legelőször azonban 5Móz 24:1-4-ben van megemlítve. Mindezek ellenére, nem beszélhetünk egy elválást szabályozó törvényadásról az Ószövetségben. Az Ószövetség két esetben világosan tiltja az elválást: megerőszakolás esetén (amikor a férfi köteles volt feleségül venni azt a nőt, akit megbecstelenített), és akkor, amikor a férfi röviddel a házasságkötés után azzal vádolta feleségét, hogy nem volt szűz, de később bebizonyosodott, hogy tévedett.

Az 5Móz 24 tiltja az újraházasodást a válás után. A válást a férj kezdeményez(het)te, és az elválólevél a nő védelmét szolgálta. A válólevéllel rendelkező nőt nem lehetett bigámiával vádolni, ha újra férjhez ment. Némelyek szerint a rabbik tanúk előtt írt válólevelet kértek.¹⁵ Ez a folyamat azt szolgálta, hogy megnehezítse a válást. Ennek ellenére, az elválás gyakori lehetett, mivel a próféták gyakran utalnak rá. De az összes elválásra vagy újraházasodásra vonatkozó ószövetségi törvény, korlátozó vagy akadályozó jelleggel rendelkezett.¹⁶ Még az 5 Móz 24-nek is korlátozó értelme van, ami az újraházasodást illeti.

Ami az ószövetségi helyzetet illeti, négy dolgot állapíthatunk meg:

1. Az elválás megengedett volt – nem volt bátorítva, de teljesen megtiltva sem.

2. az elválás az erbat dabar esetében volt megengedett, ami egy vitatott kifejezés. Azt jelenti, hogy „meztelenség”. Shammai értelmezése az, hogy az erbat dabar („valami szégyenletes”) paráznaságra utalna, nem állja meg a helyét, mivel a paráznaságot megkövezéssel büntették. (Lásd: 5Móz 22:22. Jn 4:8. 1Móz 38:24).

3. Az elváláskor kötelező volt az elválásról szóló levelet az asszony kezébe adni. Erről Jer 3:8 és Ézs 50:1 is beszél. Ezzel a nőt védték, annak jövőjét és hírnevét, akit felmentettek házastársi kötelezettségei alól. Mivel egy hivatalos irat volt, a férj kétszer is meggondolhatta, mielőtt megírta volna. A Misna azt is feljegyzi, hogy a válólevél kiállítására két tanúra is szükség volt, pontos keltezéssel. Ha csak a férj állította ki, esetleg egy tanúval, vagy dátum nélkül, akkor érvénytelen volt.¹⁷

4. A elválás megnyitotta a lehetőséget az újraházasodásra. Az elválásról szóló levél szabaddá tette a nőt az újraházasodásra, és ez a dolog az Ószövetségben sehol nem tűnt rossznak. De papok nem vehettek el elvált asszonyt feleségül (3Móz 21. Ez 44:22)! A papok számára a mérce mégiscsak magasabb volt.¹⁸ Ezt pedig alkalmazhatjuk a „királyi papság és szent nemzet” újszövetségi nép esetében (1Pt 1:9).

Az Újszövetség tanításában a dolgok már változnak. Némelyek úgy vélik, hogy az Úr Jézus megengedi az elválást paráznaság (vérfertőzés vagy homoszexualitás) esetén, de nincs semmi jel arra, hogy az újraházasodás is megengedett lenne! A gyülekezet az újraházasodást összeegyeztethetetlennek tartotta a keresztyén tanítással, az első öt században.

Az Úr Jézus tanításából kiderül, hogy az elválás sohasem volt benne Isten tervében. Még a válás jogi kimondása sem bonthatja fel a keresztyén család egységét. Az újraházasodás legfeljebb a hallgatás vagy következtetés révén érthető ki az Újszövetségből. Maga Pál apostol is azt mondja, hogy az elvált felek maradjanak úgy, vagy béküljenek meg (1Kor 7:10-11). Csak az özvegyek házasodhattak újra, és ők is csak akkor, ha ezt az Úrban tették (1Kor 7:15). Az a kifejezés, hogy „nem vettetett szolgaság alá” (1Kor 7:15), vagy „nincs megkötve”, homályos értelmű, és nem gondoljuk, hogy ezt felhasználni lehetne az elválás vagy újraházasodás igazolására.

Az újraházasodás kérdését az egyházatyák is keményen elítélték. Hermász például arra a kérdésre, hogy „újraházasodhat-e az elvált fél, abban az esetben ha az elválás paráznaság miatt történt?”negatív választ adott, mégpedig azért, mert szerinte lehetőséget kell adni a vétkes fél megtérésre.¹⁹ Ugyanígy vélekedik Jusztin Mártír²⁰ és Iréneusz. (Tertulliánusz pedig a cölibátust tekintette feljebbvalónak a házasságnál.)²¹

Az elválásokat nagyban elősegíti a szociális helyzet, a szegénység: sok házasság túlélte volna a válságot, ha anyagi helyzete jobb lett volna! Az anyagi gondok nagyon könnyen felboríthatják az házastársi egyensúlyt.

Sajnos, eléggé elterjedt az a vélemény, hogy a paráznaságot elválás kell kövesse. Az erre vonatkozó (világi) törvény mintha bátorítana erre! Hívő szempontból azonban a megbocsátás elsődleges feladat, még akkor is, ha nehéz.²² Persze, még mindig megtörténhet, hogy minden kapcsolat-gyógyítási próbálkozás ellenére, mégis elválás következik be. Ilyenkor nem szabad elfelejteni, hogy emberi lényekkel van dolgunk, akikért az Úr Jézus meghalt. Ha bocsánatot nyerhettek az Úrnál olyanok, akik csődöt mondtak az élet különböző területein, bocsánatot nyerhetnek azok is, akik a házassági kapcsolatban mondtak csődöt.²³

Ennek ellenére, úgy az elválás, mint az (Úr Jézus tanítása ellenére történt) újraházasodás, gyülekezeti fenyítéket kell vonjon maga után, amelynek célja nem büntetés, hanem a felek megtérése és a gyülekezet bizonyságtételének megőrzése. Az a vélemény, miszerint az „ártatlan félnek” meg kellene engedni az újraházasodást,²⁴ nagyon relatív, mivel az ártatlanság megállapítása egy válás esetén határos a lehetetlenséggel.

Az újraházasodás tehát az özvegyen maradt fiatalok számára megengedett, és esetleg azoknak, akiket társuk fiatalon magára hagyott, rosszindulatúan elhagyva hívő házastársát (1Kor 7:15). Az újabb házasság nem jelent alábbvalóbb vagy kevésbé érvényes házasságot, mint az első. Minden körülmények között jó példa kell legyen a fiataloknak (1Kor 7:39. 1Tim 5:14). Ugyanis mi a hívőkről beszélünk, akik gyülekezeteink tagjai. A kívülvalókat pedig majd az Isten ítéli meg (1Kor 5:12-13).

Felhasznált irodalom

A Keresztyén Baptista Vallásfelekezet Hitvallomása Romániában

Baptista hitvallás – a Magyarországi Baptista Egyház kiadása

Borrowdale, Anne, Reconstructing Family Values, SPCK, London, 1994.

Collins, Gary R., Christian Counseling, Word Ltd., Dallas, 1989.

Cornes, Andrew, Divorce and Remarriage. Biblical principles and pastoral practices, Hodder & Stoughton, London, 1993.

Creştinul azi, 4/2002. (79), és főleg 3/2006. (100).

Dominian, Jack, Make or break – An introduction to marriage counseling, SPCK, London, 1984.

Filipescu, Ion, Tratat de Dreptul Familiei, All, Bucuresti, 1993.

Keener, Craig S., And marries another womwn. Divorce and remarriage in the teaching of the New Testament, Hendrickson Publishers, Peabody, Massachusetts, 1993.

Lutzer, Erwin W,  Pastor pentru pastor: diverse probleme ale amvonului, Moody Press, Chicago, 1987.

Mariş Daniel, Învăţătura etică creştină despre divorţ şi recăsătorire. Principii practice de slujire în cadrul bisericilor baptiste din România. Comunitatea Baptistă Bucureşti, 2006.

Pierce, Burton T., Etica lucratorului crestin, Life Publishers, Oradea, Romania, 1999.

Rigby, F.F., Sex, Law & Love, SPCK, London, 1966.

Új Magyar Szó, 2006. szept 28.