Kémeri Baptista Gyülekezet

A Szilágyságban először Ballán alakult fúvós zenekar, valamint Somlyó csehiben, a román gyülekezetben. Mindkettő 1920 körül jött létre, így megelőzték a kémeri fúvós zenekart. A szüleimtől hallottam¹, hogy egyszer a Balla-i zenekar meghívást kapott Kémerre valamilyen ünnepélyre. Valószínű, hogy Sarmaságig lejöttek vonattal, onnan pedig gyalog folytatták útjukat Kémerig. Ahogy felértek a Kárásztelek-i tetőre, lefele a nyilason fújták az evangéliumi hívő énekeket. A szüleim és mások, akik ott laktak azon a részen, amikor meghallották a zenét, olyan jó hatással volt rájuk, hogy azt gondolták, angyalok szálltak le, és azok fújják a kürtöket. A gyülekezetre is jó hatással volt, és felbuzdította arra, hogy Kémeren is alakuljon egy fúvós zenekar. Nem találunk feljegyzést arról, hogy a gyülekezet mikor határozta el a hangszerek megvásárlását, az viszont biztos, hogy e lépés megtételéhez nagy elszántságra volt szükség abban a szegény világban, amelyben a termény és háziállatok nyújtották az egyedüli pénzkereseti lehetőséget. Szabó Á. András feljegyzése szerint 1937. December 16.-án megvásárolták a hangszereket, Kolozsváron, Szabó K. András gyülekezetvezetővel és Hucs János zenetanár-szakértővel. A trombiták hazaszállítása 1938. Január 9.-én történt Meleg József által, aki stráf-szekérrel ment el a különböző méretű hangszerekért. A szállításnál jelen voltak még Szabó Á. András és Szekrényes András, valamint Hucs János, aki be is tanította a kémeri zenekart havi 1000 lej fizetés, élelmezés és lakhatás ellenében, amit Gál Imre háza biztosított.

Mielőtt a tanuló zenészek átvették volna a megvásárolt hangszereket, egy komoly kötelezvényt kellett aláírniuk, amely hét pontból állt, és így szólt:

Melynél fogva, mi, alulírottak, kötelezzük magunkat a Kémeri Baptista Gyülekezethez tartozó, vagyis tulajdonát képező zenekar átvétele után, az általunk átvett hangszert megőrizni még pedig a következő feltételek mellett:

2. A saját házam és az iskola helyiségén kívül, a legkisebb zajt sem csinálom vele. Ellen esetben, úgy a törvénnyel szemben, mint szomszédjaimmal és a község lakosságával szembeni felelősséget vállalom.

3. A tanítónak a legkisebb szófogadatlanság nélkül engedelmeskedni fogok.

4. Az általam átvett hangszer megőrzésére vonatkozólag, netalán ha elvesződne, vagy ha megrongálódna, köteles vagyok, a vétel árt, melynek alapján át is vettem a gyülekezettől, hiánytalanul a gyülekezet részére visszafizetni. Ha pedig megrongáltam, a gyülekezet bizottsága által felértékelt bizonyos összeget kárpótlásként lefizetni.

5. Kötelezem magam, miután a hangszerrel megtanultam zenélni, vagyis a zenekar tagjává váltam, bárhová, és bármikor, ha temetés, vagy bármilyen ünnepre hivatalosak leszünk, és a zenekarnak két harmada hajlandó elmenni, akkor én is köteles vagyok. Ha ellen esetben mégis, meg nem felelő okok hiányában elmaradnék, a tagsági jogomat elveszítettem úgy a gyülekezetben, mint a zenekarban.

6. Miután a zenekar tagjává váltam, köteles vagyok a leghelyesebb eljárással viselkedni, úgy az italra nézve, mint más egyébre is, a gyülekezet rendelkezésére bízom magam.

7. Mind e kötelezettségeket saját kezű aláírásommal vállalom, és biztosítom a Kémeri Gyülekezetet anyagi biztosítékkal is, mégpedig olyan formában, hogy netalán nem lévén elég megfelelő biztosítékom a hangszer vételárával szemben, szüleim vagy pedig egy megfelelő egyén fogja helyettem a felelősséget vállalni és saját kezűleg aláírni.

Ennek alapján a következő személyek vették át a hangszert kottatartóval együtt:

#	*Dátum*	*Név*	*Hangszer*	Ár
1	1938 I. 10	Bereczki Mihály fia helyett Bereczki Sándor	Esz klarinét	2500 Lej
2	1938 I. 11	Szabó Bálint	I Bé Klarinét	2500 Lej
3	1938 I. 10	Sallai Mihály	II Bé Klarinét	2500 Lej
4	1938 I. 11	Gergely Dani	III Bé Klarinét	1800 Lej
5	1938 I. 10	Szabó Á. András	I Bé fligerhon	2500 Lej
6	1938 I. 10	Szabó Lajos	I Bé fligerhon	2500 Lej
7	1938 I. 10	Gál András	I Bé fligerhon	2500 Lej
8	1938 I. 10	Balla András	I Esz trombita	2350 Lej
9	1938 I. 10	Szekrényes András	II Esz trombita	2350 Lej
10	1938 I. 10	Szilágyi Bálint	I Althorn	3500 Lej
11	1938 I. 11	Gál Imre	II Althorn	3500 Lej
12	1938 I. 10	Szőrös Bálint	Bászfligerhon	4800 Lej
13	1938 I. 10	Jári József	Euphonium	5600 Lej
14	1938 I. 10	Oláh Imre	Tenortrombon	4000 Lej
15	1938 I. 10	Rác József	F Helikon	9300 Lej
16	1938 I. 10	Budai András	Bé Helikon	9750 Lej
17	1938 I. 10	Hízó Lajos	Nagy dob tányérral	4500 Lej
18	1938 I. 10	Szabó Márton	Kis dob	1800 Lej

A zenekar 18 hangszerrel kezdődött, majd időközben kipótolták még néggyel: I bé-pisztonnal, II bé-fligerhonnal, desz-fuvolával és pikolóval. Hucs János négyféle hangszerből állította össze a zenekart: B, F, Esz, és Desz hangszerekből. Ezeknek különböző hangzásuk és hangszínük van, mivel más dúrban van a stimmjük. Így amikor a bé hangszerek cé dúrban vannak, a helikonosok bé-ben, az esz-hangszeresek ef-ben, míg a desz fuvola és a pikoló Á-ban játssza ugyanazt az éneket. Ez a rendszer alaposan megnehezítette a partitúrázást, de amikor a többféle hangzású hangszer egy akkordban találkozott, gyönyörű összhang jött létre. Itt szeretném kiemelni a fahangszerek fontosságát. A rézhangszerek fahangszer nélkül is szép akkordot adnak, de ezzel együtt sokkal szebbek. Úgy tudom elképzelni, mint karácsonyfán a díszeket. A klanéta, a fuvola és a pikoló kidíszíti, sőt szebbé teszi a zenekart futamos bejátszásaival és a trillás billentyűkkel. Ezen kívül, a fahangszerek lágy, szelíd, de élesebb hangja, kellemes fényes hangszínt ad a zenekarnak, miközben hozzásimul a rézhangszerek ércesebb, keményebb hangjához.

Hucs János keze alatt a zenekar hamar talpra állt, és első helyre került a környéken működő zenekarok között. Szabó K. András úrvacsora-osztó rövid feljegyzése szerint 1939. Március 16.-án Érszőlősön voltak egy menyegzőn, azelőtt pedig Ilosván szolgáltak, majd 1941. Március 3.-án Somlyóra mentek imaházmegnyitóra, ezt követően pedig két temetésen vettek részt: Ippon, a Kerekes Bálint temetésén, valamint Zoványon. A környékbeli gyülekezetekben mindenütt szolgáltak, sőt még a Nagyvárad-i gyülekezetben is. Nagyon szép pályafutása volt a zenekarnak Cserepka János lelkipásztor idejében, aki a háború alatt munkálkodott. Cserepka János időnként összeszedte az ifjúságot, élére állította a zenekart, és fúvós zenére mentek ki a mezőre a hadiözvegyek búzáját learatni, este pedig szintén a zenekar kíséretével jöttek haza. Ezen kívül szervezett egy 11 napos missziós körutat a következő gyülekezetekben: Ilosva, Szilágyballa, Goroszló, Mocsolya, Szér Sámson, Erked, Hadad, Bogdánd és Nádasd. Akkoriban a fúvós zenekar jobban vonzotta az embereket az imaházba, mint ma. Említésre méltó az a tény is, hogy annak idején a zenekar szervezetten működött: a karmester mellett, elnöke is volt. A zenekar tagjai így engedelmességgel tartoztak nemcsak a karmesternek, de a zenekar elnökének is. Az elnök pedig felelősséggel tartozott azért, hogy rendben tartsa a zenekart, javíttassa a hangszereket, intse a zenészeket, ha szükséges, sőt fegyelmezze is őket.

Tudomásom szerint a gyülekezet soraiból öten haltak meg a harctéren: Rác József, Szabó József, Jári József, Jári Zsiga és Szekrényes Mihály. Ezek közül kettő a zenekar tagja volt: Jári József az euphoniumot fújta, Szekrényes Mihály pedig az ef-helikont. Cserepka János, aki annak idején a gyülekezetünk lelkipásztora volt, gyászistentiszteletet rendezett Szekrényes Mihály halála után megemlékezésül és búcsúzásul. Nagyon megható volt, akárcsak egy temetésen: az igeolvasást prédikáció követte, majd közös énekek és énekkari szolgálatok hangzottak el. A helyzethez illő költeményeket Szabó Á. András írta. A zenekar is búcsúzott a munkatárstól, gyászt kifejező, molos énekeivel, de a Szekrényes Mihály helikonja nem szólt. Fekete gyászszalagokkal díszítették fel, és melléje helyezték korábbi tulajdonosának a fényképét. A legmeghatóbb temetési ének szövege így hangzott:

Sokan nem részesültek tisztességes, méltóságteljes temetésben, hanem a zord pusztában, völgyön vagy bércen temették el őket, ahol érte az ellenséges golyó. A háború egy másik következménye az volt, hogy amikor bejöttek az orosz katonák, néhány napig megszállva tartották a falunkat. Ez idő alatt az euphoniumot megtalálták és magukkal vitték. Az ef helikont is elhurcolták, majd Érszőlősön egy Lukács nevezetű testvér felismerte a Kémer-i helikont. Nagy nehezen, az ő közbenjárásával sikerült visszaszerezni, noha összeroncsolva, de még így is jó volt, hogy visszakerült. Az euphonium viszont odalett. A bé-helikont Budai András mentette meg egy nagy kád aljára rejtve, és ruhákkal, rongyokkal letakarva.

Azt már tudjuk, hogy az első karmester a zenekar alapítója, Hucs János volt, aki román anyanyelvű családban született, ám a felesége magyar szülőktől származott. Mindketten tisztán és helyesen beszélték a magyar nyelvet, sőt az írásuk és az olvasásuk is tökéletes volt. Hucs János ugyanakkor a baptista közösséghez tartozott. Zenetanári diplomáját a katonaságnál szerezte, és nagy zenei adottságának köszönhetően bármelyik hangszeren be tudta mutatni, hogy mit vár el egy zenésztől. Bár akkoriban nagyon szegényes volt a kotta- és zeneismeret, ő alapos tudással rendelkezett, amit igyekezett átadni minden zenekarnak, amit létre hozott. Emlékszem rá, hogy egy vasárnap, a gyülekezeti összejövetelek közötti időben az alsó szószéken partitúrázott, írta a zenedarabokat. Szabó Lajos hátul meghúzódott, hogy lássa, miként írja a partitúrákat. Amikor észrevette őt, haragosan összecsapta a kottás füzetet, és abbahagyta a munkát. Tanítását a katonaságnál megszokott szigorúság és pontosság jellemezte. A zeneórákon, ha látta, hogy valaki nem elég figyelmes, nem kérlelte, hanem egyszerűen kiadta az útját. Ha új zenedarabot vitt, és az együttes tagjai kíváncsian nekifogtak saját szólamuknak a próbálgatásához, ő rájuk szólt egyszer vagy legfeljebb kétszer, hogy hagyják abba, de ha nem hallgattak rá, vette a kalapját és elment. Viszonylag hirtelen haragú ember volt. Megtörtént, hogy gyakoroltatott a zenekarral, vezényelt, és a trombonista hamis hangokat fújt – ilyenkor annyira ideges lett, hogy odasietett hozzá és elkezdte a trombon alját felfelé rugdosni. Következésképpen, aki a keze alá került, annak szófogadónak kellett lennie, vagy félre kellett állnia.

Egy ideig Bereczki Sándor volt a zenekar vezetője, aki szintén különös adottsággal rendelkezett a kottaírás tekintetében. A régi, foszladozó kondikákból átírta a zenedarabokat új kottás füzetekbe.

Meg kell említenünk Szabó Lajost is, aki nélkülözhetetlen volt a zenekarban. Az ő kürtje adta a legszebb és a legpontosabb hangot az első szólamban. Az imaházban és a temetéseken is ő irányította a zenekart a bekezdésben. Szabó Zsiga pedig ismerte az összes hangszer fogását a pikolótól kezdve egészen a bé helikonig, és képes volt új zenészeket is betanítani.

Szabó Márton volt a kémeri fúvós kar harmadik, kiváló tehetségű karmestere. Gyermekkorában a kisdobot verte, majd később a bé pisztont vette keze alá. Ahogy növekedett, érezte, hogy szüksége lenne nagyobb zeneismeretre. Ezért felkínált Hucs Jánosnak egy bizonyos pénzösszeget, amelyért azt kérte, hogy vezesse be őt a zenetudomány mélyebb berkeibe, Hucs azonban nem volt hajlandó rá. Ezek után Cserepka János lelkipásztor, aki látta benne a képességet és az akaratot, kapcsolatba hozta őt Héthalmi Pát Károllyal, aki akkor a Magyarországi Baptista Egyház legképzettebb zenei tehetsége volt. Ő útba igazította, megismertette vele a zeneelméletet, és könyvet adott neki, amiből sokat tanulhatott. Így nemcsak énekszerző lett, hanem neki fogott zenedarabokat is írni, sőt zenekarokat alapított. A kémeri fúvóst újabb és újabb zenedarabokkal látta el.

Mindezek után következett a kommunista rendszer által bevezetett kollektivizálás, ami alaposan megpróbálta mind a gyülekezetet, mind a zenekart. Sokan úgy látták, hogy lehetetlen a családot fenntartani, így a tagok közül sokan eltávoztak. Szabó Márton is elment a családjával együtt. Ugyanebben az időben jött az ébredés drága fuvallata, ami szintén megosztotta nemcsak a gyülekezetet, hanem a zenekart is. A fúvós együttes bizonyos tagjai megújultak, mások viszont a régi állapotukban maradtak. Ennek következményeként a megújult zenészek azt mondták: ők nem hajlandók együtt szolgálni az italozó megtéretlenekkel. Az ébredést vezető testvérek pedig kijelentették: most nem zenére van szükség, hanem bűnbánatra, sírásra és megtérésre. Ilyen módon egy elég hosszú szünet következett a zenekar életében, ami kb.1962.-től 1977-78-ig tartott, azaz 15-16 évig.

Az akkori vezetők úgy látták, hogy a hangszerekkel tenni kell valamit, elődeik ugyanis nagy áldozat árán vették meg azokat, de ha nem használják, akkor megeszi őket a rozsda. Szakemberek tanácsát is kikérték, akik azt javasolták, hogy kenjék be a hangszereket rozsdamentesítő szerekkel. Közben a zenészek – akiknek a száma 6, 7, 8-ra apadt – elővették azokat, hogy lássák, hogy néznek ki, és elkezdték fújni. Amint a gyülekezet tagjai meghallották, azonnal megszületett bennük a vágy, hogy helyreállítsák a zenekart. Az óhajuk meg is valósult: kottaiskola indult be, és a hangszereket elvitték Temesvárra megjavíttatni. János Imre testvér, Gergely Pál és jómagam két adagban szállítottuk el a sok hangszert, hogy a tanulás ne álljon le teljesen. A Jó Atya segítségével így újra megalakult a kémeri fúvós zenekar. Majdnem a legelejéről kellett kezdeni mindent, és ez a nagy munka akkor rám hárult. Istennek szolgálva írtam én is új darabokat, hogy a zenészek még nagyobb kedvvel tanuljanak.

A kémeri fúvós zenekar jelenlegi karmesterei Ifj. Szabó András és Szabó István testvérek. Hálával tartozunk az Úrnak azért, mert mindig gondja volt a zenekarra, és rendelt alkalmas, felkészült zenészeket, sőt karmestereket, akik vállalták a zenekar tanítását. Imádkozzunk a felelősség jelenlegi terhét hordozó karmesterekért, és buzdítsuk őket, hogy legyenek jó zenészek, de elsősorban hívő emberek, akiknek az élete és a szolgálata Istent dicsőíti, az elveszett lelkeknek pedig megmutatja a mennybe vezető utat.

A jelenlegi fúvósok tudása túlszárnyalja ugyan a régiekét, a zenekar taglétszáma azonban csökkent: a hajdani 22 helyett most mindössze 16 személyből áll. Perecsenben, Krasznán és Ballán viszont ma kétszer annyian fújnak, mint évtizedekkel korábban. Az is gond nekünk jelenleg, hogy a hangszereink egy része igen elavult, ezért gondoskodni kellene újakról.