Bemutatkozunk

A kémeri ifjúság jelenleg 28 főből tevődik össze. Ifjúsági alkalmakon általában 10-20an szoktunk részt venni. Szombat este tartunk ifi órát, mivel vannak fiatalok, akik más városokban tanulnak, és csak hétvégeken jönnek haza. Alkalmainkat általában lelkipásztorunk Pardi Félix és felesége, Matild vezetik. Ilyenkor énekelünk, beszélgetünk, igével foglalkozunk, megtapasztalásainkat osztjuk meg egymással, és imádkozunk.

Ifjúsági vezetőnk még nincs, mivel egy hosszabb kimaradás után, a tavaly ősszel indult be újra a rendszeres ifjúsági órák megtartása.

Mi fiatalok szolgálunk a gyülekezetben: énekkarban énekelünk, zenekarban zenélünk, gyerekekkel foglalkozunk. Lelkipásztorunkat többször elkísérjük különböző szolgálatba. Ilyenkor mi is készülünk énekkel, bizonyságtételekkel, költeményekkel. A vasárnapi istentiszteleteink áldásosak, szeretjük ezeket az alkalmakat. Isten ezen alkalmak során szól hozzánk. Karácsonykor rendszeresen járunk kántálni a falunkba és a környező falvakba is. A szilvesztert általában együtt töltjük.

A kikapcsolódásra is szánunk időt. Ilyenkor beszélgetünk, játszunk különböző társasjátékokat, focizunk (inkább a fiúk, de a lányok is bekapcsolódnak néha. Mivel Kémer dimbes-dombos vidék, a télen nem kellett messzire menjünk szánkózni. Ilyenkor a hóban való mosdatás sem maradhatott elJ. Minden évben legalább egy alkalommal elmegyünk kirándulni. Ezt a kirándulást általában május 1- én szervezzük meg egy közeli szép tisztáson. Mivel imaházat építünk a fiúk (néha a lányok is) besegítnek a munkába.

Hálásak vagyunk Istennek azért, hogy az ifjúságunk megújult, és együtt szolgálhatunk az Úrnak.

Kapcsolatok

Az interjut készítette Dobozi Rebeka.

D.R. Milyen kapcsolat van az ifiben a fiúk és a lányok között?

E.I. Vannak mélyebb kapcsolatok is, de azért általában a felszínes baráti kapcsolatok jellemzik az ifit. Megfigyelhető, hogy a mélyebb barátságok ott vannak jelen, ahol létezik rokoni kapcsolat. Általában érezhető, hogy a fiúk és a lányok között van egy kisebb válaszfal, amely megakadályozza a mélyebb barátságokat. Azt tapasztalom, hogy amióta többször találkozunk, és közös programokat szervezünk, jobban megnyílunk egymás előtt, és így a kapcsolatok is erősödnek.

D.R. Mi a véleményed a fiú-lány barátságról?

D.E. Erre a kérdésre sokan válaszolják azt, hogy „persze, miért ne?!” Ez igaz is, de szerintem csak egy bizonyos fokig (tapasztalatból mondom). Nekem is volt egy nagyon jó barátságom egy lánnyal, ami egy ideig működött is minden más érzelmek nélkül. Ám egy idő után egyre mélyült ez a kapcsolat, egyre közelebb kerültünk egymáshoz, minden este alig vártam, hogy hazaérjek munkából, hogy beszéljünk egymással. Kezdett nagyon megtetszeni ez a „barátság”. Végül kitörtek belőlünk az érzelmek. De hála az Úrnak, elmondtuk egymásnak és megbeszéltük őket. Az Úr elé vittük és imádkoztunk, hogy az Úr vezessen és megértsük az Ő akaratát. Jelenleg épp az eljegyzésre készülünk, mivel mindketten meggyőződtünk, hogy a mi találkozásunk nem véletlen. Én hálás vagyok az Úrnak, hogy nem kellett egyikünknek sem csalódni. De vannak, akik félreértik a barátságot, és emiatt szenvednek. Én ajánlom, hogy mindenki vigyázzon, hogy kivel hogyan barátkozik, mert nem biztos, hogy ilyen szerencsés lesz, mint én.

D.R. Máshol jársz iskolába, más a környezet. Hogy illeszkedsz be az ott az ifibe?

D.A. Nem tudom, hogy ki hogy van a beilleszkedéssel, de nekem nagyon könnyen ment, mert a szilágysomlyói ifjúság hamar, szeretettel fogadott. Sajnos az ifjúsági órákra nem tudok elmenni, mivel hétvégeken haza húz a szívem, de nagy kiváltság az, hogy működik egy úgynevezett „csopi” (ifjúsági, házi csoportbeszélgetés), ami általában keddenként szokott lenni. Jelenleg az Isten megtapasztalása (Isten akaratának a megismerése és cselekvése által) című könyvet tanulmányozzuk, amiből nagyon sok áldást nyerünk. Mindenki szabadon elmondhatja véleményét, megtapasztalását, amiből mindenki tanulhat, így nagyon jó egymás hite által épülni és a testvéri szeretetet gyakorolni :) .

D.R. Milyen kísértéssel néz szembe egy fiatal az iskolában?

M.A. Egy fiatalnak az iskolában számos csapdával, kísértéssel kell szembenéznie, amit a Sátán nagyon jól elő tud adni. Pl. a puskázás. Mikor mindenki puskázik nehéz megállni, hogy én ne tegyem. Lehet a cigi vagy a bulizás is egyfajta kísértés. Osztálytársaim hazudnak, pletykálnak egymásról, hogy népszerűbbek legyenek. Nekem az egyik nagy kísértési terület a puskázás, de szeretnék ebből változni, kérem az Úr segítségét.

D.R. Milyen kapcsolat van közted és baptista osztálytársaid között, hát a más vallásúakkal?

B.B. A baptista osztálytársaimmal több közös témánk van, gondolok itt pl. az egymás hite által való épülésre, imádkozásra, Istennel kapcsolatos dolgok megbeszélésére. Előttük könnyebben megnyílok, mert tudom, hogy a nézeteink és cselekvéskörünk is nagyjából ugyanaz. A más vallású osztálytársaimmal is jó kapcsolatom van, habár nézeteink kicsit eltérőbbek. Számukra más áll a középpontban, és ez kicsit szűkíti a téma és cselekvéskört. Számukra a bulizás jelenti a boldogságot, ezért próbálnak minél többet szervezni belőle. A példamutatásról igyekszem nem megfeledkezni, s ha alkalmam adódik, próbálok az Istennel való kapcsolatról beszélgetni. Néha igyekszem a nehéz kérdésekre választ adni, de tudom, hogy Isten velem van, Ő ad szót a számba. Tudom, hogy nehéz helyt állni az iskolában, de úgy gondolom, hogy kötelesség megkívántatni a körülöttünk élő emberekkel a hívő életet. Ez a küldetésünk, ezért teremtettünk. A Jakab 1:12vel szeretnék mindenkit bátorítani, mert harcainknak meglesz a jutalma: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.”

D. R. Miért van az, hogy a fiatalok és idősek között nincs igazi kapcsolat? Mit tennél annak érdekében, hogy ez ne így legyen?

V. J. A fiatalok és idősek között azért nincs igazi kapcsolat, mert az idősek a régiekre hagyatkoznak, viszont a fiatalok az újakra. A szakadás egyik okozója az, hogy egyik sem akar engedni az igazából. A szakadás másik okozója pedig az, hogy a fiatalok és idősek között nincsenek beszélgetések, ha vannak is azok csak felszínesek. Különböző témákban eltérő a meglátásuk. Annak érdekében, hogy a két generáció között igazi kapcsolat legyen én, mint fiatal próbálok közös témát keresni és engedni a saját igazamból és imádkozok azért, hogy ők is engedjenek az övékből.

D. R. Mi a véleményed erről a kijelentésről: 2012ben itt a világvége! 

B. S.  Sokan talán azt gondolják magukban „á, ez badarság, csak kitaláció”. Szerintem ez titok előttünk és az is marad, de talán igaz, aminek kicsi a valószínűsége. Mi hívők ezen nem töprengünk, hiszen az Atya nekünk helyet készített ott a mennyben, ahol örök élet vár ránk. Sajnos ezt sokan nem mondhatják el magukról, mert még a bűn rabságában élnek. De én elmondhatom, és ez olyan megnyugtató érzés a számomra. Tudom, hogy egyszer eljön a világ vége is, de számomra megnyugvást fog hozni.

Bizonyságtételek

Református családba születtem és nőttem fel. Amikor 5 éves voltam, nagymamám részt vett egy baptista temetésen és megtért. Azután elkezdett imaházba járni, és engem is elvitt oda rendszeresen. Mikor nagyobb lettem, az Úr többször is szólt hozzám evangélizáló alkalmakon. A lelkipásztor felhívására, hogy aki szeretne megtérni, az nyújtsa fel a kezét, sajnos sokáig nem feleltem, mivel arra gondoltam: “mit fognak szólni az emberek, akik eljöttek a faluból, ha felnyújtom a kezem, hisz én itt nőttem fel az imaházba, énekkarba énekeltem, és nem vagyok megtérve?”. Sajnos engedtem az ördögi sugallatnak, és nem döntöttem Isten mellett.

De egy hétköznapi istentiszteleti alkalom után, bizonyságot tett egy ember, hogy őt átformálta az Úr és megtért. A bizonyságtevést követően a gyülekezet elénekelte azt az éneket, hogy: “öröm van a mennyben egy bűnös felett, ha megtérve haza érkezett”. Az ének alatt összetört Isten, és rádöbbentem arra, hogy Istent szomorítom, ha nem térek meg hozzá. Alig vártam, hogy hazaérjek. Akkor este letérdeltem az ágyam elé, és bocsánatot kértem mindenért. Éreztem, hogy Isten megbocsát, felemel és új életet ad. Ez 1997 nyarán történt velem, és még annak az évnek az őszén bemerítkeztem, hisz azt az igét kaptam az Úrtól, hogy: “ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket”. Tudtam, hogy engedelmeskednem kell.

Munkameghívást kaptam Magyarországra 2003-ban. El is fogadtam, és Isten két kedves igeverssel indított útnak. Az egyik a Zsoltár 91:11-12.: “Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe”. Megtapasztaltam, hogy Isten velem volt az úton, őrzött és nem hagyott el. A másik igevers pedig az 1Mózes 28:15.: ”Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked”. Mikor ezt elolvastam csupán arra gondoltam, hogy Isten megsegít, velem lesz az úton, amikor majd haza jövök látogatóba. Akkor még nem tudtam, hogy majd véglegesen hazajövök.

Ott amennyire tudtam beilleszkedtem a Balatonszemes-i testvérek közé. Jártam ifire, lánykörre. Nagyon sok szeretetet és kedvességet kaptam a szemesi testvérektől. A múlt év tavaszán Isten mély honvágyat ültetett a szívemben, és egyre jobban vágytam haza, míg végül októberben végleg hazajöttem. Hiszem, hogy Isten nem véletlenül formálta ki ezt bennem, mert neki célja és terve van az életemmel. Csodálom azt, ahogy Isten át tudja formálni az ember gondolkodását.  Mikor kikerültem nagyon szerettem ott lenni, és úgy éreztem, hogy én ott szeretném leélni az életem. De Istennek nem ez volt a terve velem. Átformálta érzéseimet, gondolataimat és most jelenleg itthon vagyok, és azt a munkát, lelki munkát, amit rám bízott, szeretném hűségesen végezni. Úgy élni, járni, hogy bemutathassam szüleimnek, hogy én valóban az Úrnak szolgálok, hogy ők is elfogadják Őt. Ez a szívem legfőbb vágya.

                                                                                                                                Bálint Ildikó

Hivő családba születtem. Kicsi korom óta gyülekezetben nevelkedtem, rendszeresen részt vettem a vasárnapi iskolában és a gyülekezeti összejöveteleken. De mindez nagyon kevés volt ahhoz, hogy üdvösségem, örök életem legyen. Sőt ezek mind hiábavalóknak bizonyultak volna, ha nem jövök rá arra, hogy szükségem van személyesen találkozni Jézus Krisztussal.

De hála az Úrnak, hogy volt egy nap, 2010. április 16, amikor rádöbbentem az egyik igehirdetés hallgatása közben, hogy a bűn börtönében vagyok, és öröm volt hallani arról a kegyelemről, hogy Jézus Krisztus azért jött, hogy szabadulást hozzon a bűn börtönében roskadó embereknek.  Az Úrhoz kiáltottam, és még akkor este megkértem a lelkipásztoromat, hogy maradjon vissza és imádkozzon velem. Megvallottam bűneimet és éreztem, hogy Isten felszabadított, örömmel töltötte be szívemet. Vannak kísértések az életemben, de az Úr az, aki erőt ad legyőzni őket. Szeretnék egy Istennek tetsző életet élni.

Ha úgy érzed, hogy külsőleg minden rendben az életeddel, részt veszel a gyülekezeti alkalmakon, de még sincs örömöd, boldogságod, békességed, akkor szeretném, ha az Úr rávilágítana az életedre, és meglátnád azt, hogy te is a bűn rabságában vesztegelsz. Kiálts Istenhez, hogy szabadítson ki ebből az állapotból, hogy ne kárhozz el, hanem az örök élet legyen az osztályrészed.

                                                                                                                                Major Efraim (16)

Gyermekkor

Ha visszaemlékszem gyerekkoromra, azt mondhatom el, hogy szívesen gondolok vissza rá, de talán ezzel nem vagyok egyedül. Sok élmény ugrik be, vicces történetek, vagy épp szomorúak. Számomra a legemlékezetesebb történet nagytatámhoz kötődik.

Kb. 5-6 éves lehettem. Mivel már gyerekkortól nagyon szerettem a zenét, egyik alkalommal kitalálta, hogy készít nekem egy hangszert. Mivel falun nevekedtem fel erre adottak is voltak az eszközök. Az imaháztól kapott egy trombita fúvókát. De ahhoz, hogy ebből hangszer legyen nem elég a fúvóka, így kitalálta, hogy összehajlít egy slagot és abba belehelyezi a fúvókát, és abból már hang jöhet ki. Ez meg is volt. Hogy fokozza az örömöm, készített mellé egy dobot is, ami szintén házilag készült el. Egy nagyobb edényt szerzett, mindkét oldalát bekötötte, és máris megvolt a dob. Bár hangjára már nem emlékeszem, de ki voltam próbálva rendesen, mivel elvittek énekórára és ezzel a „felszereléssel” kellett kísérjem anyum. Az élményre én nem emlékszem, de akárhányszor elmesélik szüleim, mindig jót nevetünk rajta.

Megtérésem:

Istennek hálát adok, hogy egy olyan családban nőttem fel, ahol hallhattam Istenről és ezek a dolgok nem voltak újak nekem. Mindig is szerettem imaházba járni. Később mikor nőttem már az orgonába is kaptam szolgálatot, később zenekarba, énekkarba és ez nekem nagyon sokat jelentett.

Emlékszem voltak olyan alkalmak, amikor úgy éreztem Isten szól hozzám, főleg evangélizáló alkalmak voltak ezek, de mindig le tudtam magam kötni és jól elterelni figyelmem Istenről. Míg eljött az a pont, amikor már nem tudtam bűneimben élni, és ezeket le kellett rakjam Isten kezébe. Zilahon ifjúsági konferencia volt 2005 őszén. Életem második konferencia volt ez, és azt kell mondjam, hogy nagyon vágytam rá. Nem gondoltam arra, hogy úgy menjek el otthonról, hogy majd a konferencián meg akarjak térni, nem is érdekelt a megtérés. Jól elvagyok a szolgálatokkal, nincs szükségem többre. De Isten megérttette velem, hogy sokkal több kell ahhoz, hogy szolgálj, nemcsak talentum, hanem hívő élet. Vékás Zoltán testvér szolgált már nem emlékszem milyen igéből, de azt tudom, hogy komoly felhívás volt az evangélizálás végén. Ekkor éreztem én azt, hogy itt döntenem kell, és nem mehetek haza úgy, ahogy jöttem. Többször megkérdezte, hogy készen vagy-e? Az Úr visszajövetele lehet mindjárt lesz, megéri neked itt maradni? És ekkor rám nehezedtek bűneim, és azt mondtam, nem akarok maradni, én is csatlakozom azokhoz, akik már elfogadták Őt. A végén imádkoztunk Vékás testvérrel. Letettem a bűneim! Mikor felálltam térdeimről, egy olyan öröm volt bennem, amit nem lehet leírni, de hiszem, hogy már sokan tapasztaltuk.

Mondhatom, hogy megéri ezt a lépést megtenni. Ettől kezdve megváltozik a célod, döntéseid, és ha Isten mellett kitartasz áldott életed lesz. Hadd kívánjam ezt minden olyan fiatalnak, aki még nem ismeri Őt.

Elhívásom.

Amint már említettem, a zene mindig közel állt/áll hozzám. Ezt kiváltságnak tartom és tudom azt, hogy még sok baptista fiatal meg van áldva ezzel a tehetséggel.

Pár évvel ezelőtt érettségi küszöbén voltam. Nagyon tanácstalan és ötlet nélkül voltam hetekig. Féltem az érettségitől, de annál jobban féltem attól, hogy mi lesz a jövőmmel, mit tanuljak és hasonló kérdések. Talán ez megfordul most is minden fiatalnak a fejében. Mondták, hogy ami közel áll hozzám azt válasszam, azt, amit szeretek. És elkezdtem gondolkodni. Istenem te megajándékoztál egy tálentummal, ha ezt megadtad, akkor add meg azt is, hogy tudjam fejleszteni. Elkezdett a gondolat foglalkoztatni, hogy menjek zenére. Voltak ellenérvek és olyanok, amelyek mellette álltak. Kitartóan imádkoztam, és eljött az idő, felkerültem Nagyváradra. Hát azt az izgulást nehéz leírni, ami ott volt a felvételi előtt. Tudtam, ha ez nem sikerül más irányba kell néznem, és akkor talán Isten más helyen akar látni engem. Lement a felvételi, és másnap volt az eredményhirdetés, kiderült, hogy harmadik lettem. Nem kell elmondjam mennyi hála volt bennem Isten iránt. Onnantól kezdve egy megnyugvás volt bennem és végeztem a dolgom jó kedvel.

Most fejezem be a mesterit ugyancsak zenéből. Nem egyszerű most sem, de tudom azt, hogy ennek így kellett legyen. Most az imatémám az, hogy használjon fel, akár tanárként is. A zene egy olyan dolog, ami minden emberhez közel van, és úgy érzem, hogy ezzel még többet lehet Istenről beszélni. Én kívánom mindenkinek, bátran hagyja döntéseit Istenre, mert később Ő az áldását is küldi a válasza mellé. 

                                                                                                                                Debrenti Balázs